Alexander Rybak nagymamája unokájáról mesél

Alexander Rybak Vicebszkben élő nagymamája unokájáról mesélt a “Vitbicsi” tudósítójának

Szöveg és fotók: Natalia Zrozdova
2014.03.06.
Eredeti cikk

Látogatóban voltam Szása Rybak, a belorusz származású bűbájos norvég srác nagymamájánál, aki ébredésekor még nem volt híres,  de aznap már úgy aludt el, miután diadalmas győzelmet aratott a 2009-es Eurovíziós Dalfesztiválon Moszkvában „Fairytale” című, mindenkit magával ragadó dalával. Maja Boriszovna unokája szereplését  televízión nézte  ugyanebben a vicebszki, Csernyahovszkij körúti lakásban nővérével, Natasával együtt… most elgondolkozik:

– Emlékszem, egyenes adásban felhívott a műsorvezető, Andrej Malahov – emlékszik vissza Maja Boriszovna – örömittasan kiabált a telefonba, gratulált, én meg kérdezem, mihez? Hát a mi Szásánk kiment, énekelt, pedig nem is énekes! Nincs akkora nagy hangja, egyszerűen a szívéből énekel. De Szása legjobban azt szeretné, hogy hegedűsként ismerjék meg. Egyébként zenészként már részt vett három komoly európai versenyen és először második, aztán harmadik lett, és csak később nyerte el az első díjat.

Maja Boriszovnával a kedvesen barátságos szobában ülünk, ahol minden az unoka zenei karrierjére emlékeztet (nagymamájának minden CD-je megvan), könyvek, fényképek szeretteiről, melyek között természetesen ott vannak fiai, Alexander és Igor, ill. az ő családjuk, gyerekeik. Kétségtelen azonban, hogy a kedvenc unokája mindig Szása lesz – olyan sokat fektetett a nevelésébe! De már akkor is, amikor a fiatalabb fiú, Igor még a Belorusz Zenekonzervatóriumba járt, és segíteni kellett menyének, Natasának a kisfiú mellett. Maja Boriszovna még a vicebszki lakását sem sajnálta –  minszkire cserélte, és nem számított, hogy albérlet, csak hogy közel lehessen. Amikor pedig Igor már Norvégiában dolgozott, a nagymama a távoli skandináv országba is elutazott, ahol újra mindent biztos és gondoskodó kezeibe vett.

– Folyamatosan velük laktam Oslóban 14 éven át, az utóbbi években már csak meglátogatom őket,  nem akarom már terhelni őket a bajaimmal, mégiscsak hamarosan 90 éves leszek – mondja Maja Szavickaja. – Akkoriban is túl voltam már a hetvenen, de nem éreztem a kort! A menyem mindig nagyon elfoglalt – most is egyedül van azzal a hét kórussal, amelyek mind csak őt akarják megkapni vezetőnek! És gyakran utazgattunk hármasban Norvégiában – én, Igor fiam és Száska. Franciaországban, Dániában, Svédországban, Izraelben, Németországban is jártam a fiammal, sőt még a Szaharát is láttam Afrikában.

Hol találhatunk még egy ilyen nagymamát, aki idősebb kora dacára focizni tanította az unokáját, amíg annak, mivel nem tudott norvégul, nem voltak fiú barátai… Ám Maja Boriszovna is megtanult norvégul, hogy kényelmesebben érezhesse magát az idegen országban. Maruszja mama, ahogyan otthon hívják, esténként, alvás előtt családi felolvasásokat tartott kedvenc olvasmányaiból, hiszen még a saját személyes könyvtárát is magával vitte Norvégiába. A fiúkkal együtt síelt a hegyekben, gumicsónakkal több napos túrákat tett Skandinávia tavai és fjordjai mentén, sátorban aludt, ült a tábortűz mellett és gitárkísérettel énekelt. Ebben a családban a dalok és a zene mindegyikükben közös.

– A mi családunkban nem volt zenész, édesanyám tervező volt a Vicebszk és régiója sütőipari vállalatnál, édesapám pedig könyvelő a bankban, de velünk megszerettették a zenét, és mi a nővéremmel együtt elvégeztük a Vicebszki Zeneiskolát, azután pedig mindegyik gyerekünk is. Én zongoratanárként ott is maradtam egykori iskolámban, osztályfőnök voltam, de a munka egyébként is a lételemem! – meséli Maja Boriszovna.

De „a zene szent szeretete” ebben a törékeny, erős asszonyban hozzáadódik a családhoz fűződő, nem kevésbé áldozatos szeretethez. És meglepő módon az idősebb fiú, Alexander – Moszkvában élő újságíró, zenész, Oroszország kulturális életének kiemelkedő alakja -édesanyját is az ismerősei körében szeretné tudni, akár a legismertebbek között is, és mindig, amikor felhívja, azt mondja:„Anyukám, senkivel nem tudom olyan érdekesen eltölteni az időt, mint veled.” A fiatalabb, Igor pedig nagyrészt a mamának köszönheti, hogy a zenei pályán olyan sokra vitte. Az unoka, Szása Rybak, a világ bármely pontjáról érkezett is haza éppen, skype-on igyekszik megosztani minden újságot nagymamájával, aki megtanulta használni a notebookot. Hogyan tudta ilyenné nevelni mindannyiukat, hogy határtalanul szeretik Maja-Maruszja-Marijájukat, hogy lényegében együtt lélegeznek vele! Lehet, hogy ez az asszony tud valamit a nevelés titkairól?

– Egyszerűen ösztönösen átadtam a világ dolgai iránti saját érdeklődésemet a gyerekeimnek. Ahogy én éltem, úgy éltek ők is. Amikor a fiúk nagyobbak lettek, akkor meg már nekem kellett követnem az ő érdeklődésüket. Mindig sok időt töltöttünk együtt, és már gyerekkoruktól odafigyeltem és nem engedtem, hogy a grund vákuuma beszippantsa a fiaimat.

Maja Boriszovna hívő ember. Egyszer és mindenkorra hitet tett az erő, mellett, amely szervezi a világegyetemet és az emberi lelket is. Nagyapjuk nevének köszönhetően,  aki velezsi papként elnyomás áldozata volt, menekült meg a család a háború alatt az éhezéstől és nélkülözéstől, jólelkű embereknek köszönhetően volt fedél a fejük fölött. Ma a norvég unoka, Szása Rybak (“Rjubak”, ahogy a skandinávok ejtik a családnevét) hegedűtokjában talizmánként mindig magával hordja a Szűzanya kis szentképét, amelyet Maja nagymamától kapott.

Run by a worldwide team of Alexander Rybak's fans