Interjú Alexanderrel az orosz “OK!” hetilapban, 2014.07.03.

CAM02642

Az idegen

Moszkva. Június vége. Kint 10 C°, esik az eső. Alexander Rybak egy vékony pólóban érkezik a találkozóra. “Két hete Norvégiában még hó volt, úgyhogy hozzá vagyok szokva a hideghez”. Az állandó figyelemhez is hozzászokott már, ami körülveszi, amióta megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált. Azóta öt év telt el, Alexander sok dalt írt, és közel 70 országban járt. Most pedig learatja a babérokat – Rybak írta a népszerű hollywoodi “Így neveld a sárkányodat 2.” című animációs film egyik betétdalát s büszke is lehet rá!

Forrás: OK! Megjelent: 2014.07.03.-i 27. számban (395)
Szerző: Vagyim Vernyik. Fotó: Vanja Berezkin.
Oroszról fordította: Menyhért Mónika

Szása, hogy sikerült ez az elegáns belépő Hollywoodba? Meghívtak a producerek?
Senki nem hívott meg. Csak írtam egy dalt, és rájöttem, hogy remekül illene az animációs filmbe. A film első és második részében Norvégiában is közreműködtem (a főhős, Hiccup Alexander hangján szólal meg – a szerk.). Saját költségen béreltem egy stúdiót, felvettem a zenét, és elküldtem a DreamWorksnek, bár csak 2,5 hónap volt a film nemzetközi megjelenéséig. Tudtam, hogy kevés az esélyem, lehet, meg sem akarják hallgatni a dalomat. Különösen az amerikaiak, akiknek az Eurovízió-győzelem semmit nem jelent. Aztán hirtelen válasz érkezett: “Természetesen Alexander, tudjuk, ki vagy.” Nagyon örültem, bár azt is írták, hogy már minden készen van, nincs szükség a dalra, de feltétlenül meghallgatják. Gondoltam, nem is érdemes reménykedni, csak boldog voltam, és a saját kis győzelmemnek tartottam – a lényeg, hogy megpróbáltam. Egy-másfél hét múlva azonban felhívtak és azt mondták, tetszik nekik a dal, és a késői határidő ellenére is szeretnék használni a filmhez. Szóval végül boldog voltam, hogy a dalom hallható a stáblista alatt. Néhány országban a filmzene-CD-n is rajta van, amelyen John Powell szerzeményei között az én dalom az utolsóként szerepel.

Ez nem semmi!
Igen, és ami még fontosabb, megkértek, hogy csináljak egy videót a film felvételeinek felhasználásával. Azt mondták, “Találj egy jó helyet Norvégiában, készítsd el a videót, mi adunk exkluzív anyagot a filmből és segítünk az összeállításban”.

Tehát egy nagyszerű kaland lett az egészből, nem kevésbé szép győzelemmel. De miért utasítottad vissza a híres Andrew Lloyd Webbert, és miért nem játszottál “Az Operaház fantomja” musicalben? Hiszen nagy ugrást jelentett volna neked is.
Pontosabban nem utasítottam vissza, hanem nem jött össze.Александр Рыбак (Норвегия) в СК "Олимпийский"

Ezt magyarázd meg légy szíves
 Az Eurovízió utáni első évben skandináv menedzsereim voltak, akikről kiderült, hogy nem értettek ahhoz, amit csinálnak. Nem tudták, kivel érdemes dolgozni. Ugyanezt történt például Philip Kirkorovval is, egyik kedvenc előadómmal. Philip szeretett volna az oroszországi producerem lenni, de a menedzsereim egyáltalán nem ismerték. Ha akkor nagyobb rálátásom lett volna ezekre, azonnal felmondok nekik…

… és dolgoztál volna Philippel.
Igen. És ugyanez történt Webberrel is.

Ezek szerint a menedzsereid nem ismerték Webbert, a zeneszerzőt?
Ez egy másik történet. Később megtudtam, hogy ebből az együttműködésből anyagilag nem jöttek volna ki jól. Volt még egy eset a Universal Music-kal is, akik szerződést ajánlottak nekem. De az ügynökeimnek ez sem volt elég jó. Úgyhogy ezek miatt sok dolgot kihagytam.

Ez szomorú.
Igen, de nem akarok bánkódni ezeken és panaszkodni, inkább igyekszem megőrizni a méltóságomat..

Jó hozzáállás. Szóval megváltál a menedzsereidtől. És most már szépen haladnak felfelé a dolgok?
Több a szabadság az életemben. Van menedzserem Oroszországban és a FÁK-országokban, van egy külön Fehéroroszországban is, aztán van Belgiumban, Szerbiában, Törökországban, Svédországban és Norvégiában. De sok mindenről magam tárgyalok. Naponta több órát töltök a számítógép előtt, és e-mailekre válaszolok. A Facebookon 700.000 követőm van az egész világból, minden héten 100-150 levelet kapok.

100-150 ezret?
(Nevet) Nem, azért ne túlozzunk. De ezek a levelek nem e-mailek, hanem papírra írottak.

És kézzel is írnak levelet?
Nos, nekem bizony írnak.

Ez nagyon különleges ám, gratulálok! Mondd, mit gondolsz Conchita Wurstról, a szakállas nő győzelméről az Eurovízión?
Még nem döntöttem el, hogy tetszik-e nekem ez a megjelenési forma vagy sem. De alapvetően a szokatlan dolgok híve vagyok. Szeretem, hogy a mai a világban, ahol egyre inkább egyformává válunk, az Eurovízió lehetőséget ad, hogy eredetiek legyünk, mások, mint a nagy többség. De azért nagyon szomorú lenne, ha ez a művész csak a kitalált megjelenése miatt nyert volna. Mégis úgy gondolom, az Eurovízión mindig a zene győzedelmeskedik.

Mindenesetre pont ez történt a te esetedben is, a “Fairytale”-re mindenki emlékszik. Minden koncerteden várják tőled. Nem unod még?
Dehogyis! Az egyetlen dolog, amit unok, hogy folyton bizonygatnom kell az embereknek, hogy én írtam. Mindig megkérdezik, hogy ki a dal szerzője. Nem értik, hogy a színpadon csak akkor lehetsz őszinte, ha mindent, amit ott nyújtasz, a szívedből teszed.

Úgy érted, hogy ha az ember nem maga írja a dalt, az előadás lesz olyan hiteles és őszinte? Érdekes meglátás.
Igen, legalábbis nekem másképp nehéz lenne énekelni .. Ez a dal életem egy konkrét történése – néhány évvel ezelőtt szerettem egy lányt, és a dal róla szól.

Miután megnyerted az Eurovíziót, az embernek olyan érzése volt, hogy eltűntél a süllyesztőben. Talán sokban köszönhető ez a nem túlságosan hatékony skandináv menedzsereknek.
Egyáltalán nem tűntem el! Remélem, az emberek észrevették, hogy többször voltam Moszkvában is. Ritkán, de előfordul az is, hogy helyi projekten dolgozom. Szeretem, hogy több országban is dolgozhatok, és részese tudok lenni mindegyik kultúrájának.

És mit jelent “helyben dolgozni”?
Úgy értem inkább, hogy nemzeti szinten.

Most még kevésbé értem.
Megmagyarázom. Sok művész úgy dolgozik, hogy ha van egy új projektje, két évig azzal turnézik különböző országokban. Én ettől depressziós lennék.

Alexander Rybak in the Russian magzine OK

És nálad hogy működik ez?
Például egy klasszikus zenei turné Svédországban, aztán duett egy román előadóval, azután az is nagyon érdekes volt, amikor Belgiumban egy folklórprogram részese lehettem… Mindig kerestem önmagam, kipróbáltam magam különböző műfajokban. Különböző nemzetek különböző fajta projektjeimet szeretik. És hozzám is közel áll a sokszínűség.

De például az orosz közönségnek a “sokoldalú” Rybakra van szüksége, azzal az egyetlen dallal, amivel megnyerte az Eurovíziót.
És én és örömmel el is éneklem, ha Oroszországban vagyok. Visszatérve a “süllyesztőre” –ahogy mondod: igazából érthető is az az érzés, hogy az Eurovízió után az előadók kevésbé láthatók, mint lehetne. Ez mindig is így volt, és így is lesz. Az a helyzet, hogy van egy nagy zenei verseny, ahol 150 millió nézőnek adsz elő egy slágert, és utána sehol máshol nem találkozol megint ilyen hatalmas közönséggel, akkor sem, ha van egy második slágered, harmadik, negyedik… Amikor nyertem, rögtön azt mondtam magamnak: “Nem hiszem, hogy a közönségem még nagyobb lesz, a minőségnek viszont mindig növekedni kell.”

És voltak más slágereid a Fairytale után?
Igen, voltak, bár a Eurovízió szintjéhez hasonlíthatóak valószínűleg nem. De az egyik, a “Nem hiszek a csodákban/I Do not Believe in Miracles” című (Arkagyij Ukupnyik írta), a “Black Lightning” mozifilm egyik betétdala felkerült a slágerlistákra.

Úgy tűnik, akkor mégis előadod más szerzők dalait is és ezt őszintén és a lelked mélyéről tudod megtenni.
(Nevet) Úgy látszik, igen. Volt még egy slágerem, a “Furcsa kis világ/Funny Little World”, ez akkoriban vezette a német és a svéd slágerlistákat.

Klasszikus zenészként kezdtél. Mennyire komolyan foglalkozol ma a klasszikus zenével? És mit játszol – Mozartot, Beethovent?
Mozart nem nagyon érdekel.

Tényleg?
Szeretem szórakoztatni a közönséget nem annyira megszokott dolgokkal. A saját klasszikusom például Antonio Bazzini. Lenyűgöző, virtuóz darabok.

Virtuóz hegedűs vagy. Különleges kapcsolatod van a hegedűddel?Nagyon hálás vagyok a hegedűmnek: a segítségével sok mindent elértem, leginkább azt, hogy írtam egy dalt, amivel megnyertem az Eurovíziót. És az emberek megláttak benne valami eredetit. Ráadásul számomra a verseny egyfajta kirándulás volt a klasszikus zenéből. Tudtam, hogy ha nem nyerek, még mindig mondhatom azt magamnak: “Na és, hiszen nem popénekes vagy, hanem klasszikus hegedűs …”

És mégiscsak az Oslói Konzervatóriumban végeztél.
Ez igaz.

És mikor kezdtél el zenét írni?
Korán. 5 éves voltam. Mindig úgy éreztem, hogy ha klasszikus zenét játszom, azt nem szabad rosszul játszani, nem vallhatok szégyent. A popzene viszont mindenekelőtt szórakoztatásról szól. Igen, slágert írni nem könnyű, de még mindig nagyon messze van Csajkovszkij és Rahmanyinov zenéjének színvonalától.

Örülök, Szása, hogy a klasszikus zenei ízlésed nem korlátozódik csak Antonio Bazzini szerzeményeire.
Persze, sokféle klasszikus zenét játszom. Csak ezt kevesen tudják, és tudja, az újságíróknak érdekesebb az Eurovízióról beszélgetni velem, na meg a lányokról, ez sokkal jobban eladható, mint Bach és Mendelssohn. Amennyire klasszikus hegedűs voltam, annyira az leszek továbbra is. Ismétlem, popzenei előadóként egyszerűen csak a világot járom. De amit még jobban szeretek adni a közönségnek, az ezeknek a keveréke. A közönségemet “családiasnak” mondanám. Vagyis a 14 éves lány, aki kedveli a zenémet, meghívja nagymamáját a koncertre. Úgyhogy az ilyen vegyes korosztályokból álló közönségnek először klasszikus zenét játszok, a koncert végén pedig popzenét.

Hallottam, hogy most musicalt írsz.
Igen. Gyakorlatilag a mai napig ez a legfontosabb projektem, de még korai lenne beszélni róla, mert fél év vagy akár egy év is lesz, mire teljesen elkészülhet.

Ez aztán a globális karrier.
Norvégül írom ezt a musicalt. De néhány országban már meghallgattak pár kiválasztott dalt, és érdeklődés mutatkozik arra, hogy különböző nyelvekre lefordítsák a musicalt. Úgyhogy már most tudom, hogy a siker garantált.

Úgy látom, magabiztos ember vagy.
Nekem a sikert nem a YouTube-nézettség vagy a rádiós slágerlisták jelentik. A minőség mércéje számomra azok az emberek, akik a koncert után megölelnek és könnyes szemmel mondják: “Elhívom barátaimat a következő koncertedre”.

Alexander Rybak interview in the Russian magazine OK

Szása, rólad az örök fiú hegedűvel képe él az emberekben. Akarod egyáltalán, hogy valaha felnőttként tekintsenek rád? Már 28 éves vagy.
De még mindig nem vagyok negyven és harminc sem. Nem tudom, mit válaszoljak. Tizenöt éves koromban már felnőttnek éreztem magam, azt is mondhatjuk, öregnek. Úgy gondoltam, hogy ennyi, a fiatalkorom véget ért. Ezután már sokkal könnyebb volt felnőnöm. Amikor 18, 20, 25 éves lettem, már nem éreztem a felnőtté válás fontosságát. Régóta világos volt számomra, hogy a fiatalkorom visszavonhatatlanul elmúlt.

De mi történt 15 éves korodban, amikor egyszercsak felnőttél?
Semmi különös igazából, egyszerűen magam döntöttem így. Láttam, hogy az 5-6 évvel idősebb barátaim mindig megpróbáltak fiatalabbnak látszani és úgy öltözködni stb. Akkor azt mondtam, én nem akarok ilyen lenni, és jobb, ha most bang! felnövök, hogy aztán többet ne is kelljen erre gondolnom.

De még mindig nagyon fiatalnak tűnsz. Ez valószínűleg biológia.
Vagy mentalitás kérdése. Körülöttünk most minden arról szól, hogy legyünk zárkózottabbak, kevésbé bízzunk másokban, és ne mutassuk ki, mit gondolunk és érzünk. Amikor felnősz, már nem foglalkozol azzal, mit gondolnak rólad a körülötted lévők. Ezek már nem fontosak, biztosabbá válsz magadban. Ugyanakkor nem szeretném teljesen kiadni, hogy így érzek és hogy kellő önbizalmam van. Ez nem mindig jön le pozitívan. Nem szabad azt mutatnod, hogy nem érdekel mások véleménye. A túlzottan magabiztos ember unszimpatikusnak és egoistának tűnhet. És igyekszem inkább olyan nyitott lenni, amilyen 10 évesen voltam.

Érdekes vélemény.
Mindig olyanokkal barátkoztam, akik sokkal idősebbek voltak nálam. És nem öt évvel, hanem harminccal. Az egyik legjobb barátom, nem messze lakunk egymástól, Skandinávia legnagyobb színházának producere. És harminc évvel idősebb nálam. 55 éves. Az emberek ebben az életkorban unalmasak és fárasztóak lehetnek, kivéve őt. Thomas igazán ragyogó ember. De van egy másik barátom, egy operaénekesnő, bergeni primadonna. Vele is érdekes együtt lennem. Ugyanakkor én is vonzom azokat az embereket, akik fiatalabbak nálam.

“Vonzod” – ezalatt mit értesz?
A lányok mindig randit akarnak, az utcán közös fotót kérnek, aztán odaadják a telefonszámukat.

De ez rendben is van. Szimpatikus srác vagy, híres ember. A családról gondolkodtál már?
Nem. Pontosabban el szoktam gondolkodni rajta, próbálom megérteni, hogyan élnek a művészek, akik állandóan turnéznak és a családjukat évente 2-3-szor látják. És minden alkalommal arra jövök rá, hogy én ilyen életet akarok. Vagy jó férj és apa akarok lenni, vagy egyáltalán nem leszek férj és apa.

Tényleg nincs még itt az ideje, hogy a családi tűzhelyre gondolj.
Tervezem, pontosabban álmodom róla. De most először is szeretnék híres zeneszerző lenni. Mindig zeneszerző voltam, de ezt eddig sokan nem tudták, ezért is kérdezik mindig, ki írta a Fairytale-t.

És miért olyan fontos számodra, hogy híres zeneszerző legyél?
Hogy könnyebben találjak munkát. Most csak előadóként vagy klasszikus hegedűsként hívnak koncertekre vagy fesztiválokra. Nem panaszkodom persze. És érdekel az utazás is, amíg nem vagyok házas.

És mondd csak, voltál valaha lélegzetelállítóan szerelmes, vagy arra sincs időd?
Persze hogy voltam. Másképp hogy írhattam volna meg a Fairytale-t? Az Eurovízió 5 évvel ezelőtt történt, és 10 évvel ezelőtt szakítottam azzal a lánnyal. Aztán 5 évig szenvedtem, és ennek eredményeképpen írtam meg ezt a dalt, bekerültem a versenybe, és rájöttem, hogy ez a sorsom. Addig egyébként nem hittem a sorsban, de akkor megírtam azt a dalt, és azóta hiszek benne.

És azóta nem voltál ennyire szerelmes senkibe?
Nem. Egyszer szerelmes lettem, de kiderült, hogy egyáltalán nem illünk össze. Mostanra megértettem, hogy szerelmesnek lenni igazából veszélyes, mert gyakran gyűlöletté alakul. A barátság egészen más dolog, bár nem olyan erős érzés, viszont sokkal tovább tart. Nagyon gyakran vallanak nekem szerelmet lányok, de nem hiszem, hogy ez a dicséret nekem szól vagy az én érdemem.

Lehet, hogy ez a színpadi megjelenésednek szól és ez már a művészet ereje.
Szerelmi vallomás helyett sokkal szívesebben venném egy lánytól a művészetemnek szóló dicséretet. De olyanokat mondanak, hogy “Nem tudok nélküled élni!” Milyen ostobaság ez? Persze hogy tudsz. Próbáld meg és menni fog! Jobb lenne azt hallani, hogy jó barát vagyok és jó beszélgetni velem.

Remélem, leszel még igazán szerelmes a jövőben. Az is érdekelne még, hogy Fehéroroszországban születtél, de kicsi korodban Norvégiába kerültél. Miért költözött oda a családod? Ez egyáltalán nem megszokott dolog.
Először az apám maradt Norvégiában. A minszki kamarazenekarban játszott, és ez a zenekar a skandináv országokban turnézott. Ott aztán egy nagyon gazdag családdal került kapcsolatba, akik felajánlották neki, hogy tanítsa a gyerekeket, adjon magánórákat. Nem tudom, mi történt pontosan, de ezek az emberek elrejtették apámat, és nem tért vissza a Szovjetunióba. 2-3 éven keresztül gyűjtötte a pénzt, hogy anya és én együtt kiutazhassunk hozzá. Öt vagy hat éves voltam, amikor elhagytuk Fehéroroszországot.

Gyermekkorod Fehéroroszországára akkor biztosan nem is emlékszel már…
Érzésekre emlékszem. Amikor körülbelül 18 évesen Moszkvába utaztam egy klasszikus koncertre, akkor ismerősnek éreztem a környezetet. Minden olyan volt, mint gyerekkoromban Minszkben. Ugyanolyanra festve minden, a buszoknak ugyanolyan szaga. Amikor az Eurovízió után eljutottam Minszkbe, azonnal otthon éreztem magam.

Alexander Rybak interview in the Russian magazine OK

Norvégia igazi otthonoddá vált? 
Ez az otthonom, de akármennyit is élek Norvégiában, mindig fehérorosz leszek. Szeretem a minor hangnemet, a nosztalgiát. Norvégiában minden dalt dúrban írnak, de Fehéroroszországban, Ukrajnában és Oroszországban minorban. Lehet akár életünk legszebb napja, mégis szomorúak vagyunk és egy kicsit mindig ráncoljuk a szemöldökünket.

És írsz norvégul dalokat minorban?
Néha. A Fairytale például minorban van. Ráadásul nagyon szlávos, arról szól, hogy megőrülök. Fülbemászó dallam, de az akkordok mégis kissé szomorúak.

Ismered azt a szólást, hogy “otthon lenni idegenek között, idegennek a tieid között”?
Igen, hogyne. Norvégiában azt szokták mondani nekem “Te világszintű művész vagy, de valahogy egy kicsit idegennek tűnsz”. Szeretettel mondják, de mégis tény. Ugyanez a helyzet Fehéroroszországban és Oroszországban. Mindenhol vendégnek számítok, de nem bánom, még tetszik is. Hiszen a vendégeket szeretik, jól bánnak velük. A bőröndöm az otthonom, a szálloda az otthonom. Ezért még a lakást is úgy dekoráltam, mint egy hotelszobát. Szóval ilyen vagyok  – se nem fehérorosz, se nem norvég, se nem klasszikus zenész, se nem popzenész, hanem mindez együtt, vegyesen. A klasszikus hegedűsök azt mondják nekem: “Te nem is vagy közénk való!”, a popzenész kollégák csodálkoznak: “Írtál egy slágert? Dehát te klasszikus zenész vagy!”

Te igazából meghatározhatatlan személyiség vagy, titokzatosság vesz körül, ami vonzó. Milyen voltál gyerekként? Gondolom, szorgalmas voltál, jól tanultál. Olyan eminens diák kinézeted van.
Velem mindig problémák voltak. Az anyámnak gyakran okoztam gondot (nevet). Jól tanultam, de gyakran csináltam bajt.  A barátaim haszontalanok rossz kölykök voltak. Aztán a 9. osztályban minden megváltozott – kezdtem jobban viselkedni, de az osztályzataim romlottak, egyes tantárgyakban alig kaptam meg a hármast.

Tetszett, hogy a lakásodat szállodai szobához hasonlítottad. Régóta laksz egyedül?
5 éve. Oslo legszebb részén lakom, a tengerparton.

A házimunkát magad végzed, főzöl is?
Nem különösebben érdekel az ilyesmi, de mindent magam csinálok. Még anyámat se hívom át, hogy főzzön nekem. Nagyon fontos számomra, hogy független legyek. És még fontosabb, hogy rend legyen a lakásban. Minél rendesebb az otthonod, annál nagyobb a rend a fejedben. Van még valami, ami érdekes: ha egy lányt meghívok a lakásomra, megpróbálom szórakoztatni – elvégre művész vagyok. Azt szeretném, hogy remekül töltse az estét. De a lányokban benne van az ösztön, hogy megérkeznek és rögtön elkezdik átpakolni, ami szerintük rossz helyen van…. Úgy kell leállítanom őket.

Nincs házvezetőnőd?
Nincs. De vannak barátnőim (mosolyog).

Vannak barátaid, barátnőid. De biztos vagyok benne, hogy nagyon jól érzed magad egyedül is, hiszen a zeneszerzés nem éppen társas elfoglaltság. Mikor jöttél rá, hogy a hivatásod lesz az alkotó munka?Nagyon hittem a szüleimnek, akik azt mondták, hegedűs lesz belőlem. Igaz, volt idő, amikor az anyám úgy gondolta, hogy zongorista leszek, mert nagyon jól zongoráztam. Hat éves koromban már felléptem az Oslói Kamarazenekarral.

Csodagyerek voltál!
Elhittem szüleimnek, hogy hegedűs leszek. A gyerekek mindig hisznek a szüleiknek. Ha azt mondták volna, hogy kenguru leszek felnőtt koromban, azt is elhittem volna. Emlékszem, amikor elkezdtem a zeneiskolát és láttam, hogy közel sem minden gyerek gyakorolt napi 2-3 órát, akkor nagyon sajnáltam őket. Hangszeren játszottak, de más szakmákról álmodtak – tűzoltók, rendőrök akartak lenni. Úgyhogy én mondtam nekik, olvassanak rendőrségről szóló könyveket. Egyszer még szereztem is egy ilyen könyvet az egyik barátomnak. De én magam hegedültem, és biztos voltam benne, hogy ez lesz a jövőm.

Jól nézel ki. Sok időt töltesz sporttal? 
Nem mondanám. Csak figyelek a testtartásomra, igyekszem nem görnyedni, és tartani a formámat.

Nem jársz edzőterembe? 
Szoktam edzeni gépen. Most ez csak háromhetente sikerül, ez túl kevés. Amikor norvég színházban játszottam a “Fiddler on the Roof” előadásban, minden napot edzőgépen kezdtem, na akkor szépen kidolgozott izmaim voltak. Keveset pihenek és sokat stresszelek. Norvégiában ezt “pozitív stressznek” hívják, vagyis hogy soha nem feledkezel meg róla, hogy a karriered nem magától épül, dolgoznod kell rajta. Ez a fajta stressz hasznos a test számára.

Norvégia virágzó ország, te pedig, úgy tűnik, magadban a stresszhelyzeteket keresed – az általános közhangulattal szemben.
Norvégia tényleg virágzó. De ha viszont úgy nézed, sok, rendezetten élő embernek vannak pszichológiai problémái, kevésnek érzik a “megrázkódtatásokat”. Nekem nincs szükségem pszichológusra. Nincs időm arra, hogy szomorú és melankolikus legyek. Van egy imádott munkám, amit akár éjjel-nappal is hajlandó vagyok csinálni!

Run by a worldwide team of Alexander Rybak's fans